” Költöztető Cégek Budapesten ” nagyon sok költöztető – bútorszállító vállalkozás van Budapesten, éppen ezért nem csak az árakban vannak eltérések, hanem abban is, hogy mit biztosítanak az ügyfeleknek szolgáltatásukban.
Manapság a nagyobb Költöztető Cégek Budapesten rugalmas, teljes és szakszerű költöztetést biztosítanak, korszerű tehergépjármű parkkal, gyakorlott, hozzáértő szállítóbrigádokkal.
Igyekeznek az ügyfeleknek megkönnyíteni az előkészületeket, levenni a terhet a vállukról a költöztetés stresszes napjain.
Vállalkozásunk már jóval az Uniós csatlakozásunk előtt megkezdte a működését, azóta több ezer kisebb és nagyobb költöztetést, bútorszállítást oldott meg sikeresen.
De nem csak Budapesten, hanem Magyarországon és az Unió teljes területén.
A nemzetközi költöztetés szolgáltatásunkat biztosítottuk már Görögországba, az Egyesült Királyságba, és többek között Spanyolországba is.
Sikereinket elsősorban a szállítómunkásainknak köszönhetjük, akik szakszerű munkájukkal nagyosok visszatérő ügyfelet szereztek, akik ajánlották vállalkozásunkat barátaiknak és ismerőseiknek.
Társaságunknál a költöztetés már az előzetes munkafelméréssel elkezdődik, ahol teljes képet kaphatunk az elszállítandó bútorzat típusáról, mennyiségéről, nagyságáról.

www.koltoztetes-aruszallitas.info
Megtudhatjuk még hogy milyen a felrakóhely körülménye, mennyi költöztetődobozra lesz szükség, kell-e bútort szerelni, mennyi és milyen típusú védő és csomagolóanyagra van szükség.
Egyúttal a megrendelő elmondhatja az elvárásait, kéréseit, a munkafelmérő kollégánktól tanácsot is kérhet.
Az ügyfélbarát Költöztető Cégek Budapesten gondoskodnak költöztetődobozokról is, hogy gyorsabbá és kényelmesebbé tegyék a megrendelőknek az előkészületeket.
Vállalkozásunk nemcsak díjmentes költöztetődobozokat biztosít Budapesten, hanem előre kiszállítja azokat a megadott címre.
A költöztetés lebonyolítása után 1 – 2 héttel amikor kivannak pakolva, elhozzuk őket a lerakóhelyről.
Így tökéletesen biztosítani tudjuk a stresszmentes költöztetést, az ügyfelek legnagyobb megelégedésére.
Bútorok védelme, az adott tárgyak sérülésmentes szállítása a legfontosabb szempont vállalkozásunknak.
Közel 18 éves tapasztalatunknak, a korszerű csomagoló és védőanyagoknak köszönhetően, ezt a feladatot is gondosan és szakszerűen elvégezzük.
A különböző típusú bútorok szállítása, csomagolása eltérő védőanyagot, némelyiknél eltérő bútormozgatást és rögzítést igényel a raktérben.

https://koltoztetes-aruszallitas.info/koltoztetes-budapest/
Ennek megfelelően biztosítjuk a csomagolóanyagot, legyen szó antik bútorról, lapra szerelhető bútorról, irodabútorról, modern, klasszikus vagy kovácsoltvas bútorról.
Egy biztos, minden ügyfelünknek korlátlanul és díjmentesen biztosítunk stretch fóliát, paplanokkal és plédekkel kombinálva.
A stretch fólia egyben és feszesen tartja a bútorokat a szállítás során, a paplanok, plédek pedig megadják a kellő vastagságot a sérülésmentes szállítás érdekében.
Megrendelőink igényelhetnek légpárnás és habfóliát is, ezeket beszerzési áron tudjuk biztosítani.
Vannak olyan bútorok, melyeket egyben nem lehet szállítani, például a nagyságuk miatt, ezért szétkelt őket szerelni a biztonságos szállításhoz.
A bútorok szét és összeszerelését szakszerűen és gyorsan eltudják végezni, pluszköltségek nélkül.
Szállítómunkásaink nagy gyakorlattal rendelkeznek a bútorok szerelésében, ehhez minden szükséges szerszám rendelkezésükre áll a teherautókon.

https://koltoztetes-aruszallitas.info/butorszallitas-budapesten/
Lomtalanítást a Költöztető Cégek Budapesten az év bármely szakában végeznek.
Többek között társaságunk is, legyen szó megunt vagy sérült bútorok elszállításáról, pincék, tárolók, padlások kiürítéséről, vagy a költöztetéskor előkerült kacatok lomtalanításáról.
Nagyban lehet csökkenteni a lomtalanítás költségét, ha a még használható dolgokat elajándékozza ismerőseinek, barátainak, nagycsaládosoknak, rászorulóknak.
Budapesten több adománybolt is működik, így az önnek legközelebbihez elszállítva nemcsak pénztárcakímélő megoldás nyújt, de egyúttal a szociális rászorultak jelképes összegért megvehetik ezeket a tárgyakat, vagy ruhaneműket.
Van még egy jó megoldás az újrahasznosítható dolgok megmentésére, bár ezt még nem nagyon sokan tudják.
A FKF Nonprofit Zrt. újrahasználati pontokat hozott létre, ahol a más számára még használható tárgyakat díjmentesen átveszi.
Ezeken az újrahasználati pontokon le lehet adni: babafelszerelés, játék, sporteszköz, bútor, könyv, konyhafelszerelés, lakberendezési tárgy, szerszám, stb.
A nagycsaládosok és a rászorultak jutányos áron hozzájuthatnak a számukra fontos dolgokhoz, és egyúttal újrahasznosulnak a tárgyak.

Nemzetközi Költöztetés
Belföldi és nemzetközi költöztetéseket ügyfeleinknek személyre szabott, fix áron végezzük.
A szállítandó bútorokat minden esetben stretch fóliába csomagoljuk, védjük a szállított tárgyakat a rossz minőségű utak rázkódásától, szennyeződéstől.
Karbantartott, fiatal teherautókkal rendelkezünk, teljesen felszereltek és minden szükséges eszközzel el vannak látva a sérülésmentes szállítás érdekében.
Korszerű teherautóink (LKW) Euró 4 -5 emissziós besorolású motorral rendelkeznek, így műszakilag teljes mértékben megfelelnek nem csak a Magyarországi környezetvédelmi előírásoknak, hanem az Uniós feltételeknek is.
A szállításokhoz biztosítani tudunk: szerszámkészlet, szállítókocsi, akkus csavarozó, gurtni, heveder, spanifer, paplanok, plédek, GPS és korlátlanul stretch fóliát.
Mivel a teherautókat belföldi és külföldi szállításra is használjuk, éves Magyar és Osztrák pályamatricával és az Ausztriában kötelező Umwelt plakettel is rendelkeznek.
Ausztriában kimondottan csak evvel a környezetvédelmi matricával ellátott teherautók hajthatnak be a városokba és használhatják a természetvédelmi területeken lévő autópályákat.
A Költöztető Cégek Budapesten igyekeznek mindig gyakorlott és körültekintően dolgozó szállítómunkásokat biztosítani.

Lomtalanítás Budapest
Így van ezzel társaságunk is, szakszerűen és lendületesen dolgozó szállítóbrigádjaink vannak, akik munkaidőben alkoholt nem fogyasztanak.
Tisztában vannak azzal hogy a költöztetés bizalmi munka, mivel belépünk a megrendelőink magánszférájába.
A költöztetésnél, bútorszállításnál nem csak a szállítandó tárgyak épségére ügyelnek, hanem a lakása állagmegóvására is tekintettel vannak.
Szolgáltatásainkat a hét bármely napján, illetve ünnepnap is extra költségek nélkül biztosítjuk.
Vállalkozásunk számlaképes, rendelkezik Belföldi és Nemzetközi fuvarozói engedéllyel.

www.koltoztetes-aruszallitas.info
Reméljük hogy sikerült egy pár jó tanácsot adni, többet megtudhatott a költöztetés alapvető dolgairól, illetve költöztető cégünk szakmai hozzáértéséről.
Társaságunk folyamatosan arra törekedik hogy szélesítsük szolgáltatásaink körét, és annak minőségét.
Ha kérdés merülne fel a Költöztető Cégek Budapesten vagy az árakkal kapcsolatban, nincs más dolga, mint felvenni a kapcsolatot együttműködő ügyfél-szolgálatunkkal, a koltoztetesaruszallitas.info@gmail.com e-mail címen, vagy tárcsázza a +3670-269-1629 – et.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: